Blue Steel
                    Amit a késdobálásról tudni érdemes...

ALAPOK


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Célzási alapok III.


A koncentráció

 

A koncentráció, vagyis az összpontosítás és a külső zavaró tényezők kiszűrésének, kizárásának a képessége, talán a késdobás legkevésbé ismert és értett alapfeltételei közé tartozik. Versenyhelyzetekben a feszültség, a félelem, a szorongás, az önbizalomhiány, az izgalom, a nyomás, és számos további zavaró tényező próbálja meg elvonni a dobó figyelmét az éppen aktuális feladatról. Az ilyen zavaró tényezők kiküszöbölésére már jó előre megfelelően fel kell készülni.

 

A megfelelő koncentráció kiépítéséhez alapfeltétel, hogy az ember vágya és lelkesedése az adott feladat (a soron következő dobás) teljesítése iránt nagyobb legyen, mint az azon kívül eső (és ilyenkor csak zavaró) tevékenységek vagy események iránt. Ennek a vágynak elég intenzívnek kell lennie ahhoz, hogy a szellemi elhatározás ennek érdekében kizárhassa a vágy tárgyának elérését megzavaró külső ingereket.

 

A csőlátás

 

A zavaró tényezők kiküszöbölésére és a helyzet által megkívánt időben előhívható koncentráció kifejlesztésére több módszer is létezik. Késdobáláshoz ezek közül talán a leghatékonyabb a kiváló eredmények elérésének heves vágyával kombinált csőlátás.

 

A csőlátás elsődleges célja a látómező középső részére történő összpontosítás, valamint a vágyott cél, a dobó, és a céltábla közti kapcsolat tudatosítása. A heves szellemi vágy úgy érhető el, ha még a kés tényleges eldobása előtt elképzeljük, mintegy „magunk előtt látjuk” magunkat, amint sikeresen végrehajtjuk a dobást.

 

Ehhez eleinte ugyan igen élénk képzelőerő szükséges, amíg meg nem szokjuk, hogy teljes szellemi erőnket a vágyott cél elérésére irányítsuk. Ha mindezt a vizuális energiánk középre fókuszálásával, a csőlátással együtt alkalmazzuk, akkor az eredményünk csaknem azonnal pozitív irányban változik!

 

Ha maximális eredményeket akarunk elérni az összpontosításunk javításával, ahhoz az kell, hogy tökéletesen ismerjük a késünket, következetes dobási módszert alkalmazzunk, fizikailag kényelmes röppályával, mintegy eggyé váljunk a késünkkel. Eleinte nem annyira a pontosság a fontos, mint inkább a dobás következetessége, egyformasága!

 

Az összpontosítás javításával a következetes pontatlanságot következetes pontossággá javíthatjuk. A koncentrálóképességnek azonban olyan erősnek kell lennie, hogy sem zaj, sem beszélgetés, sem egyéb zavaró tényezők ne térítsenek el bennünket gondolatainktól. Ez eleinte nehezen fog menni. Lehet, hogy annyira görcsösen elmerülünk a módszer gondolataiban, hogy már csak inkább magára a módszerre gondolunk, nem pedig az elérni kívánt célra! De ne kedvetlenedjünk el! Gyakoroljuk tovább ezt a módszert, amíg mesterei nem leszünk, és akkor hamarosan mesterei leszünk a késdobásnak is!

 

A teljes koncentráció kifejlesztéséhez az összes zavaró tényezőt ki kell küszöbölni, a szellemi és fizikai energiánkat pedig a fókuszált célra kell összpontosítanunk. Ezt az összpontosítást addig kell gyakorolni, amíg már csak a kiválasztott célt látja, és a kívánt eredmények elérése érdekében automatikusan fókuszálni képes az energiáit és a figyelmét.

 

A csőlátás gyakorlására alkalmas kép: próbáljuk meg figyelmünket a külvilág kizárásával először csak és kizárólag magára a képre összpontosítani, és ha ez sikerült, akkor a képen belül is haladjunk egyre beljebb. Legkülső kör, első fogazott kör, második fogazott kör, szögosztásos kör, emberalak, stb. Ha jól csináljuk, a kiszemelt képrészlet borotvaélesen emelkedik ki a kép többi részéből a látómezőnk közepén, míg a kép többi részletét vagy egyáltalán nem látjuk, vagy csak nagyon homályosan, ködösen, perifériásan. Végső cél a kis fehér kör kiemelése. Sok gyakorlást igényel, de megéri, és tulajdonképpen bárhol, bármikor gyakorolható, fejleszthető! Eleinte sokat segít, ha a külvilágot (perifériát) kitakaró segédeszközöket is használunk hozzá (nagy szemellenzős sapkát vagy kalapot mélyen a szemünkbe húzva, egy kendővel lefedve, ami kétoldalt mintegy szemellenzőül is szolgál).

 

A következetesség szerepe a késdobásban

 

Az eredményes késdobálás titka a KÖ-VET-KE-ZE-TES-SÉG! Ugye, milyen egyszerűen hangzik? Mégis milyen nehéz! Pedig tényleg csak ennyi a késdobálás titka. A következetesség. Az egyformaság. A gépiesség. Ez a kulcs, ez az alfa és az ómega, ez a kezdet és a vég, ez minden. Akkor hát, miért olyan nehéz betartani?

 

Azért, mert a következetességhez, a változatlansághoz, az egyformasághoz minden egyes részelemet változatlanul kell tudni tartani, márpedig ilyen részelemből a késdobálásnál jó sok van! Lássuk csak:

 

1.      A kés hossza, súlya, súlyelosztása

2.      Testtartás, alapállás

3.      Fogás

4.      Csuklómozgás

5.      Vállmozgás, karmozgás

6.      Időzítés

7.      Elengedés

8.      Távolság

9.      Szél, légellenállás

10.  Cél anyaga, száliránya

 

A késdobálás alapegyenletét a fenti változók összessége határozza meg, aminek a végeredménye az, hogy a kés célba talál-e vagy sem. Ha egyik változó sem változik két dobás között, akkor mindkét dobás eredménye ugyanolyan marad, ha ez első betalált, a másik is be fog, ha pedig az első nem talált célba, akkor a másik sem fog! Ilyen egyszerű! Igen, ameddig egyik változó sem változik!

 

Ha azonban egy vagy több változó két dobás között megváltozik, akkor ennek megfelelően változik a két dobás eredménye is: az egyik betalál, de a másik már nem, vagy fordítva! Ha egy változó megváltozása esetén is változatlan eredményt szeretnénk kapni, akkor az egyenlet valamelyik másik változóját is tudatosan meg kell változtatnunk ennek érdekében, hogy a változók által előidézett hatások kioltsák egymás hatását. Ha például éppen félfordulatos dobásokat hajtunk végre, és minden dobás alkalmával állandóan egy lépést előre vagy hátramozdítjuk a lábunkat (távolság), akkor valamelyik másik változón is módosítanunk kell ahhoz, hogy a kés mindig célba találhasson, különben hol beleáll a célba, hol lepattan róla. Lehet, hogy dobás közben jobban ki kell nyújtanunk a karunkat (vállmozgás, karmozgás), vagy jobban előre kell hajolnunk a távolság növekedésekor (testtartás, alapállás), vagy változtatnunk kell a kés forgásán (fogás), stb.

 

Ezeknek a változóknak a szándékos módosítása a késdobálás csúcsán természetes, a kezdők azonban nem szándékosan módosítják azokat, hanem véletlenül. Többnyire nem is tudnak róla, hogy valami megváltozott, csak az eredményből sejtik, hogy valami nincs rendben. Így aztán az is előfordulhat, hogy hiába változtatunk a távolságon, mégse áll bele a célba a késünk. Előre megyünk pár centit, dobás, lepattan. Előre megyünk még néhány centit, dobás, lepattan. Hátralépünk egyet, dobás, lepattan. Hátra megyünk még pár centit, dobás, lepattan. Mi van már?!! És feladjuk az egészet.

 

Hölgyeim és uraim, tisztelt sporttársak! Ha már itt feladjuk, akkor ne feledjük, hogy a pontos késdobás sokkal, de sokkal többről szól, mint csupán a megfelelő távolság megtalálásáról!

 

Törekedjünk tehát a következetes változatlanságra minden egyes kis változó esetén!

 

A kés: Mindig használja ugyanazt a kést! Vegyünk magunknak legalább 3-6 darabot ugyanabból a késből, és tartsunk ki mellettük a végsőkig. És ha már ezekkel minden rendben megy, akkor, és csakis akkor próbáljunk ki újabb típusokat, illetve használjunk felváltva különböző késeket! Ám ameddig tíz dobásból csupán egy talál célba, vagy még annyi sem, addig maradjunk meg egy és ugyanazon típusnál.

 

Testtartás, alapállás: A következő lépésben ellenőrizzük alapállásunkat és testtartásunkat. Mindig ugyanaz a lábunk van elől? Dobás közben előrelépünk a hátsó lábunkkal? Bármit teszünk is, tegyük azt következetesen, egyformán, dobásról-dobásra. Ha minden egyes dobásnál váltogatjuk a testhelyzetünket és testtartásunkat, az rossz hatással lesz a dobásainkra is, szóval még mielőtt akár csak rápillantanánk is késünkre, ellenőrizzük, hogy megfelelően, a megszokott módon állunk-e. Eleinte könnyebb begyakorolni a következetes testtartást úgy, ha két dobás közben nem mozdulunk el a helyünkről.

 

Fogás: Számos késfogás létezik (lásd ott), szinte bármelyik alkalmas lehet, a lényeg az, hogy minden egyes alkalommal tudatosan, akarattal, pontosan ugyanúgy fogjuk meg a kést a dobás előtt.

 

Csuklómozgás: A csuklómozdulatra a legtöbben nem is emlékeznek, ezért jól tesszük, ha megkérünk valakit a dobásaink lefilmezésére, és a felvételeket visszanézve állapítjuk meg, mozdítjuk-e a csuklónkat dobás közben? Dobás közben hátrafordul a csuklónk? Az alsókarunk folytatásaként áll? A kés elengedésekor előre és/vagy lefelé csapódik? A legtöbben ellenzik a csuklómozdulatot, mert nagyon nehéz pontosan és következetesen megismételni. A mozdulat megléte azonban nem feltétlenül hiba, csak igyekezzünk mindig pontosan ugyanúgy megismételni. Ha nem így teszünk, az sok hibához fog vezetni.

 

Vállmozgás, karmozgás: Ebben rejtőzik a következetlenségek 90%-a! Az összes többi változó viszonylag könnyen ellenőrizhető vagy követhető, de a karlendítés ellenőrzés alatt tartása nagyon nehéz tud lenni. Ha azonban két dolgot betartunk, viszonylagos sikerre számíthatunk:

 

1. Ha bármilyen egyéb tárgyat (követ, kislabdát, akármit) sikerrel és gondolkodás nélkül, következetesen pontosan tudunk eldobni, akkor használjuk ugyanazt a módszert a késdobáshoz is, de nagyon ügyeljünk az eredményekre! Ha így is célba találunk, használjuk nyugodtan a már megszokott módszert. (Ezt ugyan a késdobók többsége ellenzi, mert a test előtt keresztben tett kézmozdulatok nagyon szabadak, lazák, így sok következetlenségre adnak lehetőséget.) Ha azonban ezzel a módszerrel nem sikerül célba találni a késsel, vagy ha általában mást se nagyon tudunk pontosan célba hajítani, akkor térjünk rá a második lehetőségre.

 

2. A másik lehetőség az, ahogyan a versenyszerűen kést dobók többsége igyekszik dobni: a könyökünket tartsuk a testünk mellett, elől, és ne hagyjuk azt kifordulni. Az alapállás megfelelő távolságban történő felvétele után vállainkat fordítsuk szembe a céllal, fogjuk meg megfelelő módon a kést, állítsuk be a csuklónk helyzetét, és próbáljuk meg kinyújtani a karunkat és a kést egyenesen magunk előtt: mutassunk egyenesen a célra. Most hajlítsuk be a könyökünket, és az alkarunk mozgatásával emeljük a kést a vállunk fölé, az arcunk mellé. Közben a könyökünk mutasson végig előre, a célra, ne hagyjuk oldalra kifordulni! Aztán az alkarunkat előrecsapva dobjuk el a kést. Ha nagyobb erőre van szükség a dobáshoz, előrehajolhatunk kissé. A kés elengedése után ne feledjük utánkövetéssel levezetni a mozgást. Ezzel a módszerrel igyekszünk kiküszöbölni a vállmozgást és csak a könyök/tricepsz mozgására kell figyelnünk. Eleinte nagyon kényelmetlen, de nagyszerű módszer a lehetséges változók leszűkítéséhez, és ezzel a pontosság javításához. (Különösen vízszintes dobásokhoz ajánlható.)

 

Időzítés: A kés elengedésének a pontja egyben annak a forgását is befolyásolja. Ha gondot okoz a kés következetes elengedése, engedje el akkor a kést, amikor az a dobás ívének legmagasabb pontján (az „apex”-pontban) van, vagyis amikor merőlegesen áll a földre. Ne feledje az utánkövetést!

 

Elengedés: A kés elengedésének a módja egy újabb következetesen betartandó változó a sorban. Sok késdobó a hirtelen elengedést javasolja, amikor egyszerűen csak gyorsan kinyitjuk a kezünket, mintha tüzes vasat fogtunk volna. Mások lazább fogást és viszonylagosan fokozatos elengedést javasolnak, ahol a kés mintegy kicsúszik a kezünkből. A lényeg itt is a következetesség.

 

Távolság: A megfelelő távolság megtalálása életbevágóan fontos része ugyan a késdobálás megtanulásának, de nem minden. Ezért lehet az, hogy szombaton egész nap célba találunk két fordulatról, aztán vasárnap ugyanabból a távolságból 30-szor egymásután bele sem áll a késünk a célba. A távolság megtalálása csak akkor működik, ha az összes többi tényező is változatlan marad!

 

Szél, légellenállás: Hát, erre kevés ráhatásunk van, hacsak annyi nem, hogy nagy viharban ne dobáljunk kést...

 

Cél: Erre sokszor nem is gondolunk, pedig a céltábla is okozhatja a pontatlanságunkat. Hordozható célok esetén ügyeljünk rá, hogy mindig ugyanúgy kerüljenek felállításra. (Beleértve az esetleges dőlésszöget is!) Ha nem így teszünk, akkor a céltábla mindig más távolságra kerül a kést elengedő kezünktől, nem beszélve arról, hogy esetleg a dőlésszöge is mindig más és más lesz. A céltábla anyaga is sokat számít. A puhább célokba könnyebben beleáll a kés. A fogások, dobási technikák, elengedés, stb. begyakorlásakor eleinte célszerű lehet puhább anyagok (többrétegű kartonpapír, hungarocell, stb.) használata céltáblaként, hátulról egy dobófallal megtámasztva. Arról se feledkezzünk meg, hogy deszkacélokba mindig igyekezzünk száliránnyal megegyezően dobni a késeket, ne pedig szálirányra merőlegesen! (Ha például egy vízszintes szálirányú célra függőleges pengesíkú dobásokkal dobunk, természetes, hogy gyakrabban fog róla lepattanni a kés.) És azt se feledjük, hogy elpusztíthatatlan dobókés márpedig nincsen!

 

Ezért aztán egy célra lehetőleg csak egy kést dobjunk! Ha mégis több kést is dobunk ugyanarra a célra, akkor először mindig az egyszerűbb, csupaszabb pengéket dobjuk el (amelyek egyetlen acéldarabból állnak, így nincs rajtuk semmi letörnivaló), és csak azok után következzenek a markolatborítással rendelkező kések. Ennek szükségességét erősen redukálhatjuk azzal, ha a céltáblára egynél több célt festünk fel, illetve ha eleve több céltáblát helyezünk el a dobófalon. Így egyrészt több késből álló sorozatokat dobhatunk, másrészt viszont nem tesszük ki azokat a szükségesnél nagyobb rizikónak.

 

És azt se feledjük, hogy elpusztíthatatlan céltábla sem létezik! Attól függően, hogy mennyit dobunk, illetve, hogy mekkora késekkel, a céltáblák elég hamar átszakadhatnak. Különösen igaz ez a puhább, begyakorló jellegű céltáblákra. Begyakorláshoz, főleg nehezebb kések esetén, javasolt az ilyen puha céltáblákat masszív céltáblára vagy dobófalra rögzíteni. (Az egymásra ragasztott kartonpapír rétegek mérete legalább 50 x 50 cm, a vastagsága min. 10-20-30 rétegnyi, azaz legalább 5-10 cm vastag legyen! Szükség esetén tegyünk több ilyen papírtáblát egymás mellé, illetve egymásra. Ugyanilyen jól használható erre a célra a hungarocell is.) Ez nagyon jó szolgálatot tesz a kések és a céltáblák védelme érdekében addig, ameddig egy-egy új, ismeretlen technikát begyakorlunk, vagy valamilyen okból késtípust váltunk, dobótávolságot növelünk, vagy ha hosszú, keskeny hegyű kést használunk (pl. kunai).